Reggel 06.20.kor volt a találkozó Budapesten a Hősök Tere mögötti parkolóban. Népes csoportom mindössze 4 főből állt, mivel betegség miatt előzőleg már többen lemondták a körutat. Fényképről már ismertem az utasokat, és nagyon szimpatikus kedves embereknek ítéltem meg őket, ami ismeretségünk után is bebizonyosodott. Az Aeroviva buszával még az indiai körutasok utaztak velünk Bécsig. Bécsből 11.50-kor indult a repülőgép. Szerencsére sikerült a csomagjainkat Luang Prabangig küldeni, így a kétszeri átszállásnál már nem kellett velük tovább bajlódni. A Qatar Airways-es repültünk Doháig, ahová 18.10-kor érkeztünk az ottani helyi idő szerint. A reptéren minden üzlet nyitva volt, és ingyenes internetezési lehetőség is. Innen 20.45-kor szálltunk fel egy jóval nagyobb gépre, ami már Bangkok felé repített.

Reggel 07.45 órakor érkeztünk meg Bangkok óriási repterére. Sikerült néhány leiratot szereznem a reptérről, csak hogy a méreteit jellemezzem 3,2 km hosszú csak a belső csarnoka. A domestic terminálig kb fél órát gyalogoltunk a mozgó járdákon. Tovább már a Bangkok Ariways repülőgépével utaztunk, így igénybe vehettük a légitársaság várakozóját, ahol ingyenes kávé-tea- kekeszek és internetezési lehetőség volt. Luang Prabangba 14.40-re érkeztünk az ottani helyi idő szerint. (időeltolódás 7 óra). A Laoszi vízum 30 dollárba került és egy fényképet is kellett hozzá adni. A helyi utazási irodától már vártak a reptéren, és azonnal egy városnézéssel kezdtük a programot Luang Prabang templomait, szentélyeit fedeztük fel, ezt követően vittek el a Grand Luang Prabang Hotelbe. A hotel gyönyörű helyen volt, folyóra néző szobákkal, fantasztikus növényvilággal körbe véve. A vacsoránál széles választékot kaptunk a helyi jellegzetes lao ételekből. Az egyik legérdekesebb a Mekongfit volt, ami fekete sült növény volt apró magvakkal töltve. Megtanultunk két fontos szót is: a köszönésük minden napszakban: szabadi; a köszönöm pedig: pokdzsaj laj laj.

Hajókázni indultunk a Mekong folyón tipikus lao hajóval, amit kissé átalakítottak a vendégek kedvéért, hogy ne a kemény fapadon kelljen ülniük kényelmes busz üléseket raktak be fejtámlával együtt. Először Pak Ou barlangjaihoz hajóztunk, megnéztük a több 1000 Buddha szobrot, majd onnan tovább a szembe lévő oldalra egy helyi étterembe ebédre hajóztunk át. Ebéd után egy pici faluba Ban Xang Hai-be, ahol betekintést kaptunk a helyiek életébe. Milyen házakban élnek, mivel foglalkoznak, hogyan szőnek, készítenek vacsorát, és rizspálinkát, amit meg is kóstolhattunk. Hajókázás után Luang Prabang kézműves műhelyeibe kalauzoltak el minket, ahol megnézhettük, hogyan készítik a selymeket – a selyem hernyók nevelésétől, a szövésig. A program után visszamentünk a hotelbe, majd a hotel ingyenes buszjáratával vissza mentünk, hogy a híres éjszakai piacot is megnézzük. A vendégek nem akartak hegyet lépcsőzni, én pedig úgy gondoltam, ha már egyszer itt vagyok – talán először és utoljára - felszaladok a híres Phusi hegyre, ahová 3 dollár volt a belépő. Sietnem kellett, mert igencsak sötétedett, de azért sikerült még egy-két jó fotót készíteni.

Délelőtt már nem sok időnk maradt, így a hotelt fedeztük fel, és sajnáltuk, hogy máris tovább kell indulnunk. Mindannyian beleszerettünk Laoszba, mert annyira érintetlen, nem volt tömve turistával, és a tömeg turizmusnak a nyomát sem láttuk. 12.55-kor indult a gépünk Hanoiba, szintén egy pici 70 személyes légcsavaros járat. A reptéren a helyi iroda képviselője elfelejtett várni. A magyar telefonom nem működött, így a reptéren megkértem egy másik ott várakozó irodás képviselőt, hogy hívja fel nekem a megadott számot. Nagyon kedves és segítőkész volt, a „mi” irodásunk pedig riadt, hogy már ott vagyunk, előbb szállt le a gép? 15 perc nem telt bele már ott is voltak értünk a reptéren, addig a vendégek kávéztak egyet, én pedig néhány Hanoi térképet szereztem be. Először a hotelbe vittek, és a helyi idegenvezető ajánlotta, próbáljuk ki a riksát. Rózsa és Endre azonnal élt a lehetőséggel, és hívtak engem is. Kívülről nézve talán lustaságnak tűnik ilyet használni, de tényleg nagy élmény, mert csak az út közepén lehet megtapasztalni, milyen amikor a kereszteződésben 500 motoros indul el feléd. Az esti programunk a híres vízi bábszínház volt, ahová tömött sorokban igyekeztek a turisták. Először talán kicsit gyerek műsornak tűnhet, de igazából a vietnámi emberek egész életét bemutatja. Vacsorára egy helyi étterembe vittek, ahol főként tenger gyümölcsei alkották a vacsora gerincét, így utána elrohantunk egy marketbe, a vendégek bageteket vásároltak. Szóltam az irodában, hogy ha egy mód van rá a „sea food”-ot mellőzzék, mivel a vendégek nem szeretik. Nagyon figyelmesek voltak, mert a 8 napos vietnámi utunk során, az új helyszíneken már tudták, hogy mi ne legyen a menüben.

Reggel elindultunk a Halong öböl felé, útközben kérdezgettem a helyi idegenvezetőt, mert magától semmit nem mondott volna, de legalább szívesen válaszolgatott. Az öbölhöz érkezve, a hajók egymással tusakodtak a kikötő helyekért, közben össze-vissza tördelték egymást. Lassan mi is kievickéltünk a befelé igyekvő hajók közt. Körbe hajóztunk a kb 2000 szikla szirt között és egy barlangot is megnéztünk. Estére érkeztünk vissza a hotelbe. Útközben, pihenésképp kézműves gyárakat látogattunk, ahol sérült emberek készítettek különféle ajándéktárgyakat. A legszebbek a hímzett képek voltak, első ránézésre azt hittem festmények vannak a falakon. A munkafolyamatot lehetett fotózni, de a kész tárgyakat nem.

Reggel városnézéssel kezdtünk, Ho Chi Minh mauzóleuma, egykori lakóháza, az Egy oszlopú pagoda, az Irodalom temploma, majd egy kis szabad program és vásárlási lehetőség. Végül kértük, hogy az új városrészbe is vigyenek el, így a reptéri út előtt láthattuk a modern Hanoit is. Hanoiból Huéba nem volt egy óra a repülő út, ahol egy nagyon kedves helyi idegenvezető várt minket. A hotelünk is nagyon szép volt, kellemes helyen.

8. nap, 2008. október 26.: Hué – Danang – Hoi An

Szerencsére reggelre az eső és a Parfüm folyó is elcsendesedett, így hajóval közelíthettünk a Hét történet pagodájához. Majd utána busszal Tu Duc uralkodó rezidenciáját és síremlékét néztük meg. A vendégek már nagyon fáradtak voltak, így mikorra Danangba értünk, már senki nem akarta megmászni a Márvány hegyet, csak a gyárat néztük meg, ahol a különböző méretű szobrokat készítették. Végül a China Beach mellett elhaladva elértünk Hoi An-ba, ahol az eddigiekhez mérten egy nagyon egyszerű hotelben volt a szállásunk.

Reggelről a Csampa Birodalom szentélyei között sétáltunk, óriási szerencsével, mivel a másnapi csoportok a nagy esőzés miatt be sem tudtak menni. Elkeserítő volt látni, a bomba tölcséreket, a szétlőtt épületeket, egy modern kori apokalipszis… mindenkiben a felháborodás és az elkeseredettség forrongott a tönkre tett épületek láttán. Délután Hoi An óvárosában sétáltunk, ahol megnéztük a Japán hidat, a Kínai templomot, kínai házakat, múzeumokat. Valóban igazi gyöngyszem, még egy magyar zászlóval is találkoztunk, a szépségkirálynő választás kapcsán. Bejártuk a piacot is, ahol nyugodtan fotózhattuk az embereket is. Elhatároztuk este, ha besötétedik visszamegyünk, de addigra a csapat kidőlt energia szintileg.

Délig tengerparti fürdés lett volna a program, de nem volt szerencsénk, mert szakadt az eső, amikor kicsit esett akkor útnak indultam és gyorsan fotóztam a környéken, míg az idő engedte. Délután Danang repteréről indultunk tovább Saigonba, végre normális méretű utasszállítóval a Vietnam Airlines járatával, de az időjárás miatt nem volt így sem sok köszönet benne, mert igen rázós volt az út. A picivel több mit egy órás út után 19.00 órakor érkeztünk Ho Chi Minh City-be másnéven Saigonba. Itt egy idősebb helyi idegenvezető várt minket, és estére már csak a hotel elfoglalása volt a program. A hotel nagyon szép volt, ahhoz képest, hogy ez is csak 3 csillagos volt, a vendégek véleménye szerint is elérte az öt csillagos mércét. A hoteltől nem volt messze a piac, amit a helyi idegenvezető ajánlott. Hamisítványok tömkelege, a gyenge minőségű másolatok pólók, táskák minden mennyiségben. Itt ott azért lehetett találni, apró értékesebb ajándék tárgyakat is.

Reggel Cu Chi faluba indultunk, ahol a vietnámi háború idején használt erődöt és alagút rendszert néztük meg. Az úton a helyi idegenvezető sokat mesélt a háborúról, és nagyon örült neki, mikor kérdezgettük, mert látta nagyon sokat tudunk mi is a témáról. Ami külön élmény volt számunkra, egy igazi háborús veterán volt a vezetőnk, aki 18 évesen még harcolt a Mekong folyó deltájánál. Egy 30 métere szakaszon Béla bával és Jucikával mi is kipróbáltuk, milyen lehetett az alagutakban az élet. Majd visszamentünk Saigonba városnéző progira, ahol az Újraegyesítés palotáját jártuk be, majd megnéztük a Notre Dame katedrálist és a Posta épületét, végig vezettek a kínai negyedben is.

Reggelről volt még egy kis szabad idő az indulásig, amit a piac fotózására használtam ki. Majd 8 nap után elbúcsúztunk Vietnámtól. Kambodzsába a vízum 20 dollárba került, és egy fotót kellett adnunk. A helyi irodától egy nagyon kedves és szuper idegenvezető várt minket. Megkérdezte én akarok e mesélni magamtól, vagy fordítani, mondtam neki, hogy először járok itt, és szeretném, ha ő mesélne. Nagyon figyelt, hagyott elég időt fordítani, és nagyon sok érdekes történetet mesélt, az egész ország történelmét, a kezdetektől saját szemszögből, hogyan kapta az ország a nevét, Phnom Penh miért kapta ezt a nevet. Nagyon nagyon sok szépet láttunk, és hallottunk viszonylag rövid idő alatt és este sajnos már repültünk is tovább, Siem Reap-be, pedig itt is szívesen időztünk volna még. Itt egy eléggé lekezelő beképzelt idegenvezető várt, akit alig értettem, olyan affektálva beszélt angolul. Kértem is az irodában a Gábort, ha lehet cseréltessük le, de én is tudtam, hogy az idő eltolódások miatt a lehetetlent kértem, de legalább annyit elértem, hogy rászólhattak, hogy cserét kértünk, és kicsit már szolidabban viselkedett másnap. A Borei Angkor Hotel álomszép volt, és tényleg mindent igényt kielégítő.

Reggeli után elindultunk Angkor felfedezésére. Először Angkor Wat templomait néztük meg. Iszonyúan küzdöttem a fordítással, lassan is ment, mert mindent vissza kérdeztem az idegenvezetőtől, hogy jól értelmeztem e, így dupla időt vett igénybe, és a vendégek meg is unták, mondták, hogy mindegy mit mond, csak haladjunk minél többet lássunk. A dzsungel templom bejáratához közelítve, a helyi gájd mondta, hogy víz alatt van, nem fogunk tudni bemenni, de mi ragaszkodtunk hozzá, hogy mutassa meg. Tényleg volt egy kis víz, Rózsa azt mondta beviteti magát motorral, Jucika pedig, azt, hogy átsétálunk rajta. Miután a helyi gájd látta, hogy hajthatatlanok vagyunk és mindenre elszántak, azt mondta üljünk vissza a kocsiba átvisz egy másik bejárathoz, és onnan gond nélkül be tudtunk menni. A dzsungel templom olyan fantasztikus volt, hogyha a 100 méternyi vízen kellett volna is átgázolni dacolva a fertőzés veszéllyel, akkor is megérte volna. Utána 1 órakor visszavittek a hotelbe minket egy kis pihenőre és délután 3kor jöttek értünk. Indultunk Angkor Thom felfedezésére és naplemente nézésre. Egy nap Angkor megismerésére nem elég, de talán még 6 nap sem lenne az. A látványt feldolgozni, nemhogy azonnal nem lehet, de még hetekkel később is nehéz.

Délelőtt szabad program volt, a vendégek úszkáltak a medencében, és délben indultunk a reptérre. Eredetileg 15.00 kor indult volna a gépünk, de kérdezték, hogy akarunk e előbbi géppel elrepülni. A vendégek azt mondták menjünk, Bangkokban jobban vannak üzletek, inkább ott töltenének több időt. Így a másfél órával előbbi géppel repültünk, ami már csak ránk várt, mert olyan sokáig küzdöttek azzal, hogy a csomagjainkat Bécsig küldjék. Sehogyan nem akart a gépből kijönni mind a 3 város betűjele, de végül is sikerült. Így Bangkokban elég sok időnk volt. A vendégek izgultak Dohában nyitva lesznek e a reptéren az üzletek, mert mindenki kinézett valamit az oda úton, amit meg akartak venni. Jucikáék szerencsével jártak, Rózsáék viszont már nem tudták megvenni az odafelé úton kinézett játékot az unokáknak, mert pont az elfogyott.

Reggel 07.00-re érkeztünk Bécs repterére, ahonnan az Aeroviva kis mikrobuszával Laci bácsi repített minket Budapestig, én pedig nosztalgiáztam a kis autón, amivel a nyári kalandunkra indultunk a párommal. A vendégekkel elérhetőségeket cseréltünk, hogy a fotókat videó anyagokat el tudjuk juttatni egymásnak. Szerencsésnek tartom magam, hogy eljuthattam egy ilyen útra és ilyen nagyszerű csapattal, akik ugyan már sokat utaztak, de érdeklődőek és nagyon kedvesek voltak.